A szeretet
„ A
SZERETET nem elv, nem fogalom, hanem egyszerűen MINDEN”
A fenti
idézetet, valamikor nagyon régen, évtizedekkel ezelőtt, egy esküvőn olvastam és
hihetetlen módon megfogott. Nem volt az idézet alá írva, hogy kitől származik,
és azóta sem találtam rá, de talán nem is fontos, a lényeg, hogy bennem egy
olyat vágyat indított el, amely gyökeresen megváltoztatta a gondolkodásomat, és
a dolgokhoz való hozzáállásomat. Ahogy elolvastam, azonnal éreztem, hogy
ez IGAZ! Ha a SZERETET minden, akkor az életünknek
is ez kell, hogy az alapja, a motorja legyen, gondoltam magamban; hiszen
a MINDENBEN az ember is benne van.
Ezért hát,
kiírtam ezt az idézetet és feltettem az otthonom falára, ezzel is hangsúlyt
fektetve fontosságára. Már akkor, amikor ezt olvastam, úgy döntöttem, hogy ez
szerint fogom élni az életem. Meg akartam tanulni, hogy hogyan lehet
mindent a szeretet jegyében tenni, hogyan lehet, milyen lehet
szeretetben élni?
Mint, ahogy már
az előző bejegyzésimben olvashattad, a belsőhangot hátra hagyva éltem az
életemet egy jó ideig. Túl nagy kihívásnak bizonyult számomra, hogy elhiggyem
– az akkori fejletlen önbecsülésem és nagyfokú önbizalom hiány miatt,
- hogy „jó vagyok”, hogy elfogadjam, hogy van bennem valami, valami,
ami hajt a „jóság felé”.(Éreztem ugyan, de nem akartam ennek az érzésnek
hinni.) Az idézet sokat segített nekem; rávílágított, hogy a
jóság, a szeretet, az élet alapja.
Mindenhova ezt
írtam, ez lett a mottóm. Ha ajándékot adtam valakinek, ezt az idézetet írtam a
kísérő kártyára, ha a beszélgetéseim során felmerült a szó a szeretetről, ki
nem hagytam volna ennek az idézetnek az elmondását. (Az idézet hű társammá
vált, amely velem van ma is, a mindennapjaimban, az életemben.)
Érdekes
megfigyelés volt számomra, amikor ezt tovább adtam másoknak; látszólagosan
senki nem kapta fel a fejét az idézet láttán, vagy hallatán, mint ahogy én
annak idején, nem is kérdeztek rá, olyan természetességgel fogadták, mintha azt
mondtam volna, hogy „szép időnk van” vagy, hogy „esik az eső”. Eleinte
furcsállottam; hogy lehet ez, hogy másokat nem érint meg? Engem vajon miért
ejtett ennyire rabul? Nagy valószínűséggel híján voltam a szeretetnek. Akartam
volna kapni is és adni is, de ez akkor még nem fogalmazódott meg bennem.
Mit tanított
nekem, milyen úton indított el engem ez az idézet?
Leges-legelőször,
azt mutatta meg, hogy nem kaphatok, ha nem adok, (ez mindennel így
van; nem várhatok termést, ha nem vetettem) nekem kell szeretni
ahhoz, hogy szeretetet kapjak. Rájöttem, hogy minden tőlem indul el/ki.
Elkezdtem hát a
szeretetet tudatosan működtetni, 😉 mert, amit
szeretnénk magunknak, azt kell adnunk másoknak, és ha valamiből többet
szeretnénk, akkor többet is kell adnunk.
Ez egy
törvényszerűség, akárcsak a vetés és aratás, vagy a jól ismert
gravitáció, ez, meg nem változtatható! (Amit elvetünk, csak
azt arathatjuk, és csak annyit, amennyit elvetettünk.) Amit adunk, azt
kapunk. Fordítva nem működik! Ha kedvességet szeretnék, akkor kedvességgel kell
fodulnunk mások felé és önmagunk felé is, mert ugye,😉 csak
azt kapjuk vissza, amit adunk!
Tehát, hogyan
tettem ezt?
Első
lépés: a szándék (döntés)
Meg akartam
tudni, tapasztalni a szeretetet az életemben,
Második lépés: elfogadás (önmagam
irányában)
Ha már
gyerekkorom óta a „jóra neveltek”, akkor az első dolog volt számomra, hogy ezt
elfogadom, már csak azért is, mert kipróbáltam az ellenkezőjét, és nem éreztem
jól magam. Sokkal inkább éreztem magam biztonságban „jóként”, még annak
ellenére is, hogy sokan naiv jelzővel illettek. Miután eldöntöttem,
hogy nem foglalkozom a hozzám intézett nem-elfogadás érzéseivel, olyan
magabiztosságot éreztem, amit azelőtt soha. Olyan volt, mint, amikor
valaki eltéved, és végre hazatalál.
Harmadik
lépés: cselekvés
Miben nyilvánult
meg, hogyan kezdetem „működtetni” a jóságot és a szeretetet?
- - mindig igyekeztem kedvességet mutatni mások felé,
- - megértéssel fordultam mások iránt, 😇
- - a mosolygás szorosan hozzá tartozott a „mimikáimhoz”, 😄
- - szép szavakat használtam, (mindig azt mondtam; amit szép szóval nem lehet elérni, azt csúnyával még úgy sem)
- - önzetlenül és szeretettel segítettem másoknak /az érdekből való segítést töröltem a "készleteimből" /
- - igyekeztem megtanulni nemet mondani is – amit nem tudtam, mertem felvállalni.
Figyeltem
magamra, hogy amennyire lehetséges, minden helyzetben türelmes, nyugodt és
higgadt maradjak, mert számomra ez volt a mérce. Úgy gondoltam, hogy, aki
valóban szeret: az nem dühös, nem ingerült, nem mérges, nem elégedetlen, nem
kritizáló, nem ideges, nem meggondolatlan, nem ítélkező, stb.
De, miért is?
Aki szeretetben,
jóságban él, az megtartja belső egyensúlyát, érzékeli és tudja, hogy minden,
ami történik, az csak egy külső dolog, csak egy helyzet, amire butaság
ingerülten válaszolni, mert azzal önmagunkat is, és másokat is bántunk.
Azzal, ha a
reakcióinkat az adott érzelemre irányítjuk, amit az adott helyzetből magunkra
veszünk, az azonnal kibillent a belső egyensúlyunkból, és „szenvedéshez"
vezet. Érzelmileg fájdalmat okoz, és ha sokszor ezt tesszük, fizikai
fájdalomként is megjelenik a testünkben.
Nagyon sokszor
mondogattam magamban az alábbi rövid idézetet is, ha egy számomra kellemetlen
helyzettel találkoztam:
„A szenvedés
nem a tényben van, hanem a hozzáállásban.”
Határozottan
éreztem, hogy a szeretet sokkal erősebb a negatív érzésekkel szemben, de nagyon
nehéz a szeretetben való élés, ha sokszor kerülünk nehéz, kilátástalannak tűnő
helyzetekbe. Eleinte nem jöttem rá, hogy ezek a helyzetek csak próbatételek,
ezért időnként, nagyon nehéznek bizonyult a belső egysúly megtartása. Többször
volt, hogy nem is sikerült. Olyankor teljesen elbizonytalanodtam, féltem,
nem láttam a kiutat, és a jövőt is megkérdőjeleztem. Mi lesz velem, mit kellene
tennem, semmi sem jó, miért van ez így, miért pont velem történik mind ez? Stb.
Bizonyára, Te is
tettél már fel magadnak ilyen, vagy ezekhez hasonló kérdéseket.
Ezek az
elkeseredéssel teli érzések, a tehetetlenségből fakadó mély fájdalmak, majd a
fejem felett összecsapó hullámok nyitották fel a szemem, hogy mindez azért van,
mert nem működtettem jól a szeretetet. Engedtem a külső, negatív erő befolyásának,
a Forrástól, a belső Isteni erőtől elszakadva.
Rá kell jönnünk,
hogy a rajtunk kívül történő dolgokkal nem vagyunk azonosak. Ha belehelyezzük
magunkat a külső világba, akkor fájdalmat és szenvedést fogunk
tapasztalni.
De semmi baj
sincs ezzel, hiszen - bizonyára Te is egyetértesz velem Kedves Olvasó, - nem
vagyunk tökéletesek, egyikünk sem az, emberek vagyunk, akik tanulni jöttünk
ide, erre a földre.
A
„szenvedések” árán való tanulás vezet minket, terel a helyes irányba. Isten
felé, az isteni minőség felé tartunk mindannyian.
Az Isteni
minőség = SZERETET
Ahhoz, hogy ezt
felismerjük, erőfeszítésekre van szükségünk, és ehhez az első lépést nekünk
kell megtenni! Ha ez a felismerés megtörténik, akkor sokkal könnyebben adjuk át
magunkat a szeretetnek, mert tisztában leszünk azzal, hogy a
"szenvedéseinkre" adott érzelmi válaszainkkal csak egyre mélyebbre
kerülünk, érzelmileg csapdát állítunk magunknak. Rájövünk, hogy a hirtelen,
érzelemből adott válaszreakcióink sok esetben „mérgező” hatásúak, mind önmagunkra,
mind másokra nézve.
Egyedül csak a
szeretet, a „jóság” energiájával vagyunk képesek kiállni az elénk kerülő
próbatételeket. Olyan ez, mint egy akadályverseny. Ha jól vesszük az
akadályokat nyertünk. Az előttünk lévő „akadályokat” csakis szeretettel tudjuk
„legyőzni”, minden más, meddő próbálkozás és nem hoz végső megoldást. Minden
egyes helyzetben lehetőséget kapunk a szeretet működtetésére, azaz, próbákat
kapunk, hogy meg tanuljunk SZERETETBEN ÉLNI.
„ A
megpróbáltatás, amelyet rád mérek, az Én gondviselésem. Látszólag tűz és
bosszú, de valójában fény és kegyelem.” (Bahá’u’lláh)
De, mit is
jelent pontosan a szeretet és mit is jelent valóban szeretni, szeretetben élni?
A mai
felfogásom, megértésem, belátásom alapján a szeretet már nem ugyan azt jelenti
számomra, mint korábban.
Ma már tudom,
hogy a szeretetnek több fajtája is van. Amikor a szeretet idézetével
találkoztam, akkor ezt még nem tudtam. Azt gondoltam, hogy a szeretet csupán
érzésen alapszik, hiszen mindannyian érezzük, ha szeretnek minket, és azt is,
ha nem. (Általánosságban véve elmondhatjuk, hogy azt a valakit szeretjük, aki
minket is szeret, és aki nem, azt mi sem szeretjük, továbbá, címkézni is
szoktunk; azt szeretjük, aki „jó”, és aki „rossz”, azt nem. Tehát, érdem
szerint szeretünk.)
Miután
megismerkedtem néhány alaptétellel rájöttem, hogy az a szeretet, amit mi
emberek gyakorlunk és mutatunk egymás iránt (és magunk iránt is) nagyon
sebezhető. Ha az érzésinkre támaszkodva, az elménkre hagyatkozva, ítélkezve,
feltételekhez kötve szeretünk, akkor igazából nem szeretünk. Nem élünk
szeretetben. Csupán vágyunk a szeretetre. Valójában a szeretet hiányában élünk,
és ezt a hiányt másoktól akarjuk pótolni. Én is azt akartam érezni, hogy
szeretnek, ezért (tévesen) megfelelve mások elvárásainak próbáltam élni, hogy
érezzem; szeretnek, és természetesen én is így tettem.
De, miért is
hamis ez a szeretet így?
Emlékszel? Amit
adunk, azt kapjuk. Amíg nem adunk, addig nem is várhatunk, ezért fontos, hogy
találjuk meg önmagunkban a szeretetet, hogy adni tudjuk, - adni, hogy aztán
visszakapjuk.
És, itt jön
mindjárt a következő kérdés, hogy hogyan találjam meg magamban a szeretetet?
A szeretet a
szívben lakozik. Ezzel nem mondok újat, hiszen ezzel mindenki tisztában van.
Olyat még soha senkitől nem hallottam, hogy azt mondta volna, "elméből
szeretlek/szeretem".
Csak olyan hangzik
el az ember szájából; - hogy szívemből szeretlek, szívből szeretem.
Mindaddig, amíg
a szívünkben nem lelünk az igaz szeretetre, addig szeretethiányban élünk, mert
önmagunkban nem éljük a szeretetet, nem élünk szeretetben.
Mindannyian
hallottuk már az alábbi bibliai idézetet, (bár lehet, nincs mindenki tisztában
azzal, hogy ez a bibliából származik, talán csak a kiemelt részt ismerhetjük
sokan.)
„Ha emberek
vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem,
mint a zengő érc vagy pengőcimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden
titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes
hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem:
semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra
szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból."
"A
szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik,
nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem
gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül
az igazsággal.” (Pál első levele a korinthusiakhoz 13. rész)
De, miért nem
így szeretünk? Hogyan tudunk valóban szívből szeretni, ha már a szavainkkal is ezt mondjuk? Lehet,
hogy van valami, amit nem értünk?
Lehet, hogy
tényleg létezik több fajta szeretet is?
Nekem is oly sok időbe telt mire a felismerésig eljutottam és ma már nagyon boldog vagyok,
hogy ezt megértettem, mert teljesen más minőségben vagyok képes a szeretet
kinyilvánítására. Ma már nem csupán az érzelmekről szól számomra a
szeretet, és ma már nem érdem szerint mérem a szeretetet. Az
adok-kapok viszony is átminősült, amely már nem az elvárásokra épülő szeretet
adás - kapás minőségén alapszik. Csak adás van, örömmel, az
adás öröméért és így a visszaáramlás is örömteli, amely az önzetlen,
szeretetből való adás törvényszerűségből adódik.
„ A forrás
is csak ad, adja a tiszta, éltető forrásvizet folyamatosan, nem törődve azzal,
hogy mit kap vissza”
A következő
bejegyzésekben folytatom a szeretet különböző fajtáival és a szeretet
gyakorlásnak magunkra és másokra kisugárzó hatásaival.
Ha érdekel,
tarts velem továbbra is! 😊
Csodás,
szeretettel teli napokat kívánok! 💗
Ibolya
Megjegyzések
Megjegyzés küldése