Ugrás a fő tartalomra

Út a tudatosság felé 1.rész- a belső hang

 

Út a tudatosság felé - az ember igaz (valódi) természete I. rész

Amikor egy belső hang megszólal

Kedves Olvasó!

Tervezetten ez lett volna a soron következő rész, amit megosztásra szántam, de a libanoni robbanás, ezt megelőzte. Fontosnak tartottam erre a szőrnyű eseményre válaszolni, mert úgy éreztem, tényleg elérkezett az idő, hogy az emberiség fejlődése felgyorsuljon, ha nem akarunk még több és még erőteljesebb figyelmeztetéseket kapni. (Bár lehetséges, hogy elkerülhetetlen lesz.😢) 

Az alábbi bejegyzést már megírtam korábban, így ezen, nem kívánok módosítani, de az elkövetkezendőkben, úgy döntöttem, hogy egy kicsit gyorsítok majd a folyamaton, mert a világ állapota sürgető cselekvést igényel. 

De mielőtt nagyon előre szaladnék, itt olvasható a történetem második része. 😊   

Köszönöm, hogy olvasod a blogot, ez inspirál engem arra, hogy tovább folytassam, hogy további gondolatokat, tanulságokat, tapasztalatokat osszak meg. Bár a bevezető részben erről nem írtam, azonban szeretném, ha ez a blog nem csupán egy száraz, elméleti színtű gondolatmegosztás lenne. Nem elméleti filozófiát szeretnék boncolgatni, azt már megtették előttem sokkal okosabb és nagyobb tekintélyű emberek.

Arra szeretnélek kérni Téged, aki olvasod, hogy bátran szólj hozzá! Oszd meg a gondolatodat, a véleményedet, Te hogyan látod magadat, az embereket, a környezetedet, a világot, mit véltél felfedezni, milyen gondolatbeli hasonlóságokat látsz? Téged mi motivált vagy motiválna cselekvésre, mi indított vagy indítana el a változásra? Már az előző részben is utaltam arra, hogy az egész életünk egy folyamatos tanulás, változás, ami a fejlődésünket szolgálja, amely végtelen, ezért senki sem, így én sem vagyok "készen". Az emberekkel - ismeretlenek, távoli és közeli ismerősök, munkatársak, kollégák, barátok, rokonok, családtagok, férj,  feleség, gyerekek - folytatott beszélgetéseken, a velük való kapcsolódásokon keresztül nagyon sok mindent tanulunk, ez alól én sem vagyok kivétel. :) Tudatosan is keresem az emberek társaságát, mert valóban érdekel, kit, mi mozgat, ki, miért úgy és azt gondolja. Hiszem, hogy mindannyian tükrök vagyunk egymásnak, melyben önmagunkat véljük felfedezni, így mások által önmagunkról tanulunk, önmagunkat ismerjük meg.

Te mit látsz, ha rá nézel egy emberre, ha belenézel a szemébe? 

(A hozzászólásokban, ha van kedved, írd meg a válaszodat.)

Ebben a részben erre a kérdésre még nem térek ki. Előbb szeretnélek megismertetni azzal, hogy engem mi indított el, mi motivált, mi tartott ezen az úton és mi tart még ma is itt?

Hiszem, hogy mindannyiunknak vannak olyan megélt történetei, amely példaképül, vagy tanulságként szolgál másoknak. Én személy szerint nagyon sokat kaptam másoktól, tudatosan és tudattalan módon is hatottak rám emberek, olyanok, akiknek a viselkedéseik, szavaik által észrevétlenül formálódott az életem, az élethez való hozzáállásom. Észrevétlenül csempésződtek bele az életembe olyan értékek, amelyek gyökeres változást hoztak számomra.

Ahogy már említettem, gyermekként (13-15 éves koromban) fogalmazódtak meg bennem mélyebb gondolatok, ekkor szólalt meg bennem először egy belső hang. Ez a hang annyira tiszta és erőteljes volt, hogy a mai napig is tisztán emlékszem rá, mintha ha csak ma lett volna. / Közel 40 év telt el azóta. J

Miért hagytam mégis oly sokáig magára ezt a hangot, miért is nem hittem neki, miért is nem cselekedtem aszerint? Az akkori felfogásom szerint, ez egy költői kérdés. :-) - a mai meglátásaimmal már egyszerű a magyarázat: nem hittem el.

Bizonyára kíváncsi vagy, mi lehetett ez a belső hang, ami megszólalt, és miért nem hihettem el?

A válaszért egy kicsit vissza kell nyúlni korábbi időszakokra, egészen a gyerekkoromig.

Kivétel nélkül, mindannyian a fogantatás pillanatában kerülünk egy anya méhébe, ahol fejlődésnek indulunk. (Optimális esetben - a mesterséges megtermékenyítéstől, most tekintsünk el.) Az anyai méhben fejlődünk tovább, pontosan addig, amíg a fejünk térfogata, egy bizonyos méretet el nem ér. Ez nagyjából 9 hónapot vesz igénybe. Sok minden történik velünk a méhen belüli fejlődés során, de ezt valószínűleg nem fontos részleteznem, hisz mindannyian tudjuk, hogy az apró petesejből, hogyan fejlődünk magzattá, aki majd a méh világát elhagyva, piciny emberként születik meg erre a világra. Azt viszont már kevesebben tudják, illetve kevesebben gondolkoznak el rajta, hogy mi a lényege, mi az összefüggés a méhen belüli élet és a méhen kívüli élet között. Mit akar ez nekünk megmutatni, milyen hasonlóságra akarja ez felhívni a figyelmünket. Nem foglalkozunk vele, mert teljesen természetes a számunkra, és ami természetes, az nem érdemel nagyobb hangsúlyt vagy figyelmet tőlünk. Azonban az élet a nagybetűÉLET mindent megtesz, hogy - előbb vagy utóbb, - ráirányítsa a figyelmünket.

Ezt a részt a későbbi fejezetekben még bontogatjuk. 😉

Tehát, megszülettem, és ahogy mindannyian (ideális esetben) egy családba kerültem. Anya, apa és én. Szüleim minden igyekezetükkel, tudásukkal, szeretetükkel nevelgettek. Amit tudtak, vagy jónak gondoltak, jónak éreztek, azt próbálták átadni. Mindannyian így növekszünk, ebben semmi különös nincs. Viszont abban, hogy  amit kapunk, az hogyan hat ránk, és az hogyan épül be a személyiségünkbe, az mindenkinél más és más.

(A szülők egy csodálatos, csillogó szemű, sokat ígérő piciny lelket visznek haza a kórházból, aki csak arra vár, hogy szülei nevelgetése, támogatása által kibonthassa szárnyait és kirepülhessen a fészekből, a „boldog, gondtalan" ÉLETBE -és ez, egy körforgás.)

Ahogyan tanítanak, ahogyan támogatnak bennünket, az fogja meghatározni a későbbi gondolkodásunkat. Ezen gondolatok és minták által alakítjuk ki saját nézőpontunkat, alakítjuk ki hitrendszerünket, amely minden későbbi döntésünkre hatással lesz. ( Felnőtt korunkban is.) Miért fontos ez? Azért, mert a valósnak vélt hitrendszert, hitrendszereket mélyen a tudatalattinkban hordozzuk, és valójában ezek alapján éljük az életünket, ezek alapján hozunk meg döntéseket. Mit teszünk, vagy nem teszünk, mitől félünk, mitől nem, mit tartunk helyesnek, elgogadhatónak az életünkben, vagy épp ellenkezőleg, miről gondoljuk azt, hogy helytelen. Mivel értünk egyet, mivel nem és folytathatnám a sort, tehát a hitrendszereink által személjük magunkat, másokat és a körülöttünk lévő világot.

Tehát, visszatérve a belső hangra, mi volt az, és miért nem hittem el?

 "nekem biztosan valamilyen küldetésem van"

Mi előzte meg ezt? Engem úgy neveltek, mindig azt hallottam a szüleimtől, de főleg az édesanyámtól, hogy jónak kell lennem. Különösen azt hangsúlyozták, mindig azt mondták, hogy az a jó gyerek, aki szót fogad, nem beszél vissza a szüleinek és a felnőtteknek. Aki azt teszi, amit a szülei, vagy amit a felnőttek mondanak és kérnek tőle. Úgy viselkedik, ahogy azt a szülők, vagy a felnőttek elvárják. Ha így teszel, akkor jó vagy és szeretve is vagy. Ellenkező esetben nem, ha nem vagy jó, nem szeretnek. Talán számodra is ismerősek gyerekkorodból ezek, vagy az ezekhez hasonló  szülői intelmek. Kicsi gyerekként nem is volt ezzel semmi gondom, igyekeztem mindig jól viselkedni, hogy megfeleljek az elvárásoknak, mert nem akartam, hogy ne szeressenek. Épp ellenkezőleg, mindig azt akartam, hogy szeressenek, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy "rossz" legyek. Talán nem is tudtam, mi az, hogy rossz, míg csak nagyobbacska nem lettem. 

A testvérem érkezésével sok minden megváltozott. Ahogy növekedtünk egyre szembetűnőbbé váltak a köztünk lévő viselkedési jegyek, és a szüleink megítélése is a viselkedéseinkre. :) (Legalábbis számomra nagyon érzékelhető volt a különbség, ahogy felénk viszonyultak) Amíg én, az addigra megtanult "jóságot" tartottam elfogadhatónak, addig a testvérem ellenkezően tette ezt. (Legalábbis én így érzékeltem.) Azt gondoltam, hogy akkor őt biztosan nem fogják szeretni, de megdöbbenésemre, nem így történt. Úgy éreztem, sokkal több és nagyobb figyelmet kapott, amíg én - miatta - szidást. Kezdtem azt tapasztalni, hogy, amit eddig "jónak" gondoltam, nem is biztos, hogy így van, ezért változtattam, és elkezdtem a testvérem példáját követni, hogy visszaszerezzem a figyelmet, a szeretetet. (Be kell, valljam, nagyon nehezemre esett rossznak lenni.) Hamar bebizonyosodott, hogy sajnos nem volt ez részemről helyes döntés, mert a figyelem és a szeretet helyett, amit vártam, még nagyobb büntetéseket kaptam. Ezt, akkor már végképp nem értettem. Ha jó vagyok (mint korábban), akkor is bántanak, ha rossz vagyok, akkor is. Mit kell akkor tennem, hogyan viselkedjem, tettem fel magamban a kérdést? 

Később az elkövetett "rossz dolgokra" nem voltam büszke, sőt, nagyon is szégyelltem magam és mélyen legbelül nagyon fájt, hogy azt tettem, amit nem is igazán akartam. Rájöttem, hogy aki tette, az nem én vagyok; csak megfelelni akartam a "szeretetnek", mindegy, milyen áron; és ekkor érkezett hozzám egy üzenet. Ültem a fürdőkádban és gondolkodtam, annyira mélyen foglalkoztatott a kérdés, hogy talán órákig is a fürdőszobában voltam és elmélkedtem. Miért nem tudok rossz lenni? Miért kapok büntetést (ha rossz vagyok), miért szeretik jobban az öcsémet, mint engem? Miért kell jónak lennem? - És ekkor, váratlanul megszólalt bennem a már fentebb is írt mondat: 

"Nekem biztosan valamilyen küldetésem van" - tehát, nem azért születtem, hogy magamat másokhoz mérve, mások által jónak vagy rossznak vélt ítéletei alapján, mások elvárásainak megfelelve éljem az életemet. Nem ok nélkül születtem, és az OK bennem van.

Neked mit üzen(t) a belső hangod?

„…minden feltétel mellett és minden körülmény között legyünk jók, legyünk megbocsátók, szeressük ellenségünket és tekintsük rosszakaróinkat jóakaróinknak.”

Az élet megmutatta számomra így ma már tudom, hogy nem érdemes magunkat mások viselkedéseihez mérni, és az alapján várni, hogy vajon elfogadnak-e vagy épp elutasítanak? 

Ma már tisztán látom, hogy a jóság és az a tudat, hogy küldetésünk van, nem kiváltság, hiszen mindannyian valamiért vagyunk itt. Ok nélkül senkisem születik meg. Mindannyian küldetéssel érkezünk, mindenkinek van a tarsolyában, a kincsesbányájában valami, ami arra vár, hogy a felszínre kerüljön és megnyilvánuljon a világban. Sokszor nagy dolgokra gondolunk, és azt hisszük (rögzült hitrendszer), hogy nekünk nem adatott meg, hogy másképpen éljünk. Azt gondoljuk, hogy egyszerű embernek születtünk, és nincsenek tálentumaink.

"Nem lehet mindenki ékesszóló szónok, vagy tehetséges író, de mindenki taníthat azzal, hogy „igazi életet él”...

”Ti mind egy fának a levelei vagytok és egy óceánnak a cseppjei.”  (Bahá’i írás)

Bizonyára mostanra a válasz második fele is megérkezett, hogy miért nem hittem el akkor, miért nem cselekedtem azonnal, miután jött a belső hang, miért váratott magára oly sok évet? J

Köszönöm, hogy kitartó voltál ismét, és végig olvastad a monológomat. :)

Ha úgy érzed, vélsz benne hasonlóságot felfedezni, vagy magadra ismertél, vagy van hozzá egyéb gondolatod, kérlek, írd meg, nagy örömmel olvasom.

Ha esetleg, semmiképp nem érintett meg, vagy számodra nem tetsző gondolatokkal találkoztál és ennek hangot is szeretnél adni,  akkor kérlek, ne a hozzászólásokban írd meg, küldj privát üzenetet részemre. Köszönöm. 

https://www.facebook.com/Ibolyamargit2016

Szeretettel,

Ibolya

 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kik vagyunk, mi a célja az életünknek?

Köszönöm, hogy Te is itt vagy velem és olvasod a bejegyzéseimet. Örömömre szolgál, ha az olvasottakkal egyetértesz, vagy akár nem, vagy lenne hozzá gondolatod, akkor azt megírnád a hozzászólásokban, és ha megosztod az ismerőseiddel, barátaiddal, azt is szívből megköszönöm. <3 Azon kérdésekre kerestem és keresem a választ ma is, hogy kik is vagyunk valójában ,    mire szolgál ez a földi életünk, mi a célja, mi a dolgunk itt?  M i az élet értelme, és milyen az értelmes élet? Ha ezekre az alapkérdésekre tudnánk a választ, meggyőződésem, hogy ma mindannyian boldogan és bőségben élnénk itt a földön!   Azért indult útjára ez a blog, mert szeretnélek megismertetni azokkal a gondolatokkal, eszközökkel, melyek nekem eddig a segítségemre voltak, és válaszokra leltem a kérdéseimet illetően. Saját, megélt tapasztalataim által szeretnélek inspirálni - ha Téged is érdekel, ha Te is keresed a válaszokat - hogy hogyan jutottam belátásokra, mit olvastam, kitől és mit tanulta...

Kik is vagyunk valójában...?

  Szeretettel köszöntelek! :) Örömmel tölt el, hogy rátaláltál erre a blogra. Remélem találsz benne számodra is hasznos és motiváló, akár cselekvésre is ösztönző gondolatok.   Eddig nem gondolkodtam azon, hogy ilyen formában osszak meg gondolatokat, azonban a változás szele hozzám is elért.  Bízom benne, mindazokhoz tudok majd szólni, akikkel hasonló gondolataink vannak, és azokhoz is, akik épp e gondolatokhoz kapcsolódva hozzák majd meg az életükben, a továbblépéshez szükséges döntéseket.  A világ és ezzel együtt  az emberiség  is  elérkezett egy fordulóponthoz .  Egy  olyan  korszak küszöbére érkeztünk , amelyen az áthaladás, egy  magasabb emberi min ő s é get, egy tudatosabb, egy m é lyebb meg é rt é st k í v á n t ő l ü nk.    Bizonyára ezt nem csak én érzem így, hisz ha nyitott szemmel járunk, kelünk a világban, barangolunk a világhálón, a Youtube csatornán, találkozunk ilyen és ehhez hasonló állításokkal.  Sokan...